“Egy gyermek, akit nem ismernek igazán és alaposan a szülei, nem tanulja meg igazán és alaposan ismerni önmagát.”
Több száz ember állt a rajtvonalnál, várva hogy kezdődjön a verseny. Az utolsó nyújtásokat végezve, Barbara végignézett a többi futón. “Túlságosan vékony lány, de bármit megtennék, ha ez lenne a problémám” gondolta, ahogy végignézett az előtte lévő lányon. Amint lenézett az agyonhasznált futócipőjére, azon tűnődött, vajon mit dolgozhat a mellette álló srác, hogy egy olyan drága cipőt megengedhet magának.
Mindeközben, anélkül hogy Barbara tudta volna, a túlzottan vékony lány (akit Áginak hívnak) korábban a regisztrációs pultnál állva irigykedve nézte Barbi természetesen dús, vörösbe hajló barna haját. “Miért születtem én ilyen seszínű szőkés hajjal?” tűnődött fájdalmasan, saját magával elégedetlenkedve.
Se Barbara, se Ági nem gondolta volna, hogy a Menő Cipős pasi, akinek Csaba a valódi neve, már mindkettőjüket szemügyre vette korábban és megállapította, hogy magasan túlszárnyalják őt edzettségben. “Az összes férfi ezen a versenyen sokkal atletikusabb, mint én és ennek a két lánynak sem érek a nyomába.” állapította meg szomorúan.
Összehasonlítás
Remélem Barbara, Ági és Csaba története kellően rávilágít arra, mennyire abszurd dolog másokhoz hasonlítani önmagunkat. De persze attól még hogy abszurd, igenis komoly probléma. És valós.
És káros.
Miért hasonlítjuk magunkat másokhoz?
- Természetes. Az emberek szociális lények. Teljesen természetes, hogy bizonyos mértékig felmérjük a körülöttünk lévőket. Gyakran olyan embereket veszünk észre, akik valamilyen módon alacsonyabb rendűek nálunk és ez jobb érzéssel tölt el bennünket magunkkal szemben. Addig, amíg ezt nem állandó jelleggel és kétségbeesett önigazolásként csináljuk vagy konkrétan alacsonyabb rendűként kezeljük ezeket embereket, ez nem kezelendő probléma.
- Úgy érzed, hogy nem te irányítod önmagad vagy az életed. Mindenkivel előfordul, hogy úgy érzi, nem ura a helyzetnek. Az élet tele van váratlan kihívásokkal, eseményekkel és amikor ilyen időszakot élünk meg, természetes, hogy nem feltétlenül állunk a helyzet magaslatán. Amikor a biztonságérzetünk meginog, hajlamosak vagyunk jobban észrevenni, hogy másoknak mijük van vagy nincs. Ezeket a hasonlítgatásokat sokszor arra használjuk, hogy megerősítsük azt, amit egyébként is tudtunk magunkról: “Na, tudtam, hogy én rosszabb (jobb) vagyok ebben, mint a legtöbb ember.”
- Alacsony önbecsülés, önbizalom vagy önértékelés esetén. Azt hihetnénk, hogy alacsony önértékelés esetén olyan embereket keresünk, akiknél többre értékeljük magunkat. De valójában inkább az ellenkezője szokott történni, mert végül olyan embereket keresünk és találunk, akik jobbnak tűnnek (az hogy tényleg azok vagy nem, már másik történet) és ez a felismerés oda vezet, hogy még rosszabbul érezzük magunkat.
- Úgy nősz fel, hogy állandóan a testvéredhez hasonlítanak. Néhány szülő egyszerűen csak nem veszi észre, hogy a testvérek egymással való összehasonlítgatása mennyire káros lehet. Más szülők direkt csinálják, mert azt hiszik ez majd motiválja a gyereket. Bárhogy is történi, ha valaki egy ilyen családban nő fel, akkor szinte előre elkönyvelhető, hogy felnőttként is másokhoz fogja magát hasonlítgatni.
- Az önismeret hiánya miatt. Általában ez a fő ok. Egy gyermek, akit nem ismernek igazán és alaposan a szülei, nem tanulja meg igazán és alaposan ismerni önmagát. Ha ezzel az önismereti hiánnyal nősz fel, akkor felnőttként igen sebezhetővé válsz. Képtelen vagy eldönteni, hogy mi a jó, rossz, erős, gyenge, szuper, unalmas, vicces vagy élvezetes a jellemedben. Mi is lehetne jobb módszer ennek kiderítésére, minthogy összehasonlítjuk magunkat másokkal? De sajnos ez egyáltalán nem adja meg a valós válaszokat.
Hogyan vessünk véget annak, hogy másokhoz hasonlítjuk önmagunkat?
Önmagunk másokhoz való hasonlítása semmi jóval nem jár. Ezek a hasonlítgatások nem fogják megmondani, hogy te ki vagy. Ha valamit meg is mondanak, és általában helytelenül, az az, hogy ki nem vagy.
Ezek csak annak a jelei, hogy nem ismered önmagad. Azon tűnődsz, hogy ki vagy és vajon elég jó vagy-e. De a választ rossz helyen keresed: nem a körülötted lévő emberekben van. Ahhoz, hogy megtaláld, magadba kell tekintened!
- A változáshoz legelőször figyelem kell. Feltehetően te is úgy veted össze magad másokkal, hogy észre sem veszed. Tehát azzal kell kezdeni, hogy felfigyelünk minden egyes alkalomra, amikor ez történik. Meg kell tanulni figyelni, mielőtt változtatni tudsz ezen a szokáson.
- Most, hogy már odafigyelsz, ideje rövidre zárni ezeket a hasonlítgatásokat, mielőtt teljesen megtörténnek. Amikor észreveszed, hogy elkezdődik a hasonlítási folyamat, megállíthatod azzal, ha magad elé képzelsz egy hatalmas, piros STOP feliratot és ki is mondod magadban, hogy “Állj!”. Vagy találj ki magadnak egy technikát erre és használd!
- Kezdj el úgy általánosságban véve is jobban figyelni magadra. Mit érzel, mit akarsz, mit szeretsz, nem szeretsz vagy éppen mire van szükséged? Mik az igazi jellembeli erősségeid és gyengéid? Az válaszok megvannak. Teljes valójukban. Benned.
A fentiek mellett még egy nagyon fontos dolgot érdemes észben tartani. Te, csakúgy mint mindenki más ezen a világon, egy bonyolult, több ezer különféle darabból álló mozaik vagy. Hatalmas erősségek, piciny gyengeségek, különféle képességek és számos hiányosság darabjaiból épülsz fel.
Amikor rájössz, megtanulod és birtokában leszel az összes jónak, rossznak, szépnek és csúnyának ami benned létezik, csakis akkor érted majd meg, hogy ezeket összeadva milyen csodálatos dolog történik.
Amikor végre megtanulod, hogy ne csak a mozaik egy darabjára koncentrálj – mint pl. Barbara testképe, Ági hajideálja vagy éppen Csaba edzettsége -, akkor végre láthatod önmagad teljes képét. Látni fogod, hogy mennyire összeillik minden darab. Tisztában leszel vele, hogy milyen sokrétű és összetett személyiség vagy, olyan, akit nem lehet megítélni egyetlen jellemvonás vagy hiányosság alapján.
Ami a legfontosabb, hogy amint ez a sok kis darab egy egésszé áll össze, tudni fogod, hogy igenis elég jó vagy.
Forrás: blog.psychcentral.com
