Ez egy olyan ősi, indiai térrendezési eszköz, ami segíti harmonizálni az otthonunk energiáit és ezáltal az életünk valamennyi területét. A nálunk közismertebb feng shui szintén ebből a rendszerből fejlődött ki.

Több módszerrel is érdemes megtámogatni egy célunk elérését, problémáink megoldását, melyhez a Vaszati is egy kiváló eszköz lehet. Ha például betegek vagyunk, hiába kezeltetjük magunkat az orvossal, ha közben otthonunk energiája nem támogatja a gyógyulást, és ez egyértelműen visszafelé is igaz.

A Vaszati szerint a Földet egy olyan, állandó áramlásban levő energia veszi körül, amely hatással van minden élőlényre. Az egyik a Nap energiája, amely keletről érkezik, a másik pedig az organikus, vagy magnetikus energia, mely észak-déli irányba hálózza be bolygónkat. Ez a rendszer megmutatja, hogy ezek a támogató energiák honnan érkeznek, hogyan támogatják, vagy éppen gátolják otthonunk energiáit és ezáltal a mi életünket. A Vaszati úgy is tekint a házunkra, mint a második testünkre. Akkor tudjuk jól érezni magunkat, akkor vagyunk egészségesek és sikeresek, ha azok a terek, ahol élünk, harmonizálnak ezzel az energiaáramlással.

Ennek az ősi tanításnak az alapelvei megfogalmazzák, hogy ideális esetben milyen égtájra kerüljenek az otthon különböző funkciói. A lakás északkeleti része az adott lakás energia-kapuja, ezért legyen nyitott, minél több ablakkal. Északkelet képviseli a jövőnket (délnyugat pedig a múltunkat), ezért mindenképpen olyan tárgyakat helyezzünk ide, melyek a jövőnkre pozitív hatással lehetnek. A főbejárat legjobb helye északon vagy keleten van, a konyháé délkeleten. Az alvó-, tanuló – és munkahely ideális helye függ az egyéni égtájtól, de fontos, hogy tanulás vagy munka közben arccal észak vagy kelet felé forduljunk.

Mivel minden ember más és más egyéniség, a védikus építészet törvényeit a Vaszati személyre szabottan alkalmazza, a megfelelő lakótér kialakításához. Ezért is fontos információ, hogy hányan és kik élnek még az adott házban.

Ha szeretnéd megtudni, hogy pontosan mire van szükség az otthonod energetikai feltérképezéséhez és hogy tudod jobbá tenni életkörülményeidet ennek a rendszernek köszönhetően, akkor gyere el ingyenes tájékoztató előadásunkra február 28-án 17.30-kor a FLOWersbe!

Azokat is várjuk, akik a kép jelentését szeretnék megfejteni és kíváncsiak mi is ez. 🙂

További információ itt.

 

Edina

 

 

 

Loading