A zene és én – Erményi Gabó szerzői estje. Vendégzenekar: kisbetűs ünnepnapok

- Ez az esemény elmúlt.
A zene és én – Erményi Gabó szerzői estje. Vendégzenekar: kisbetűs ünnepnapok
augusztus 26 @ 19:00 - 21:00
3,500.00FtErményi Gabó a műfaji elköteleződéstől való elhatátoródás zenei megtestesítője. 2020 óta alkot és ugyan szinte lehetetlen lenne egy szóval leírni eddigi munkásságát, talán a “sokszínűség” jellemzi leginkább. Dalai általában a megírástól a felvételen keresztül az utolsó keverésig a saját kezei alatt nyerik végső formájukat, ám ezen az estén 4 másik zenésszel kiegészülve lesznek hallhatók dalai.
Erményi Gabó – zongora, ének, gitár, basszusgitár
Demjén Joci – cselló
Gollob Márton – gitár
Ligeti Bendegúz – basszusgitár
Ligeti Kadosa – dobok
Demjén Joci – cselló
Gollob Márton – gitár
Ligeti Bendegúz – basszusgitár
Ligeti Kadosa – dobok
A kisbetűs ünnepnapok így látja önmagát:
Tagadhatatlan, hogy minden idők egyik zenekara, ennek megfelelően is viselkednek általában. 2018-ban állt össze három újpesti osztálytárs, hogy zenekarosdit játszanak, azóta pedig már négyfősre bővülve egyre több játékmezőt ismertek meg. Céljuk, hogy a zenében sose csináljanak kétszer ugyanolyat. Ahogy megfejtik a dalokat, remélik, közben az életet is sikerül.

Velek Domonkos – ének, billentyű
Gollob Márton – ének, gitár
Torda Barnabás – ének, basszusgitár
Kiss Konrád – dob
Gollob Márton – ének, gitár
Torda Barnabás – ének, basszusgitár
Kiss Konrád – dob