Van egy szó, ami újabban lépten-nyomon szembe jön velem: ez a reziliencia. Elgondolkodtam azon, hogy vajon miért akad meg mindig ezen a szemem? Egyáltalán, mi is az a reziliencia?
Maga a fogalom elsőként a fejlődéspszichológia területén tűnt fel, majd a további kutatások a felnőttek körére is kiterjedtek. Arra figyeltek fel a kutató pszichológusok, hogy egy trauma, vagy nehéz élethelyzet után egyesek hamarabb, mások nehezebben tudtak visszatérni a „normál kerékvágásba”. Ezt a megküzdési képességet, vagy lelki ellenállóképességet nevezték el aztán rezilienciának.
A definíciója a következő: „A reziliencia rugalmas ellenállási képesség, azaz valamely rendszernek azon képessége, hogy erőteljes, meg-megújuló, vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen alkalmazkodjon.” (Békés Vera)
Ezt értjük, rendben. De akkor ez egy adott dolog, amiből egyeseknek több van, míg másoknak kevesebb jutott?
A jó hír az, hogy ez egyáltalán nem így van! A reziliencia tanulható! Vagyis a lelki ellenállóképességünk tudatosan fejleszthető. Az egészen biztos, hogy életünkben a stresszhatásokat nem tudjuk kikerülni, a vonat késik, a gyerekünk megbetegszik, vagy a főnökünk már megint lehetetlen feladatok elé állít minket… Nem mindegy, hogy hogyan küzdünk meg ezekkel a helyzetekkel, mennyi ideig tart visszaállnunk az eredeti működésmódunkba.
Első lépésként fogadjuk el, hogy nehéz helyzetek márpedig vannak. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, célszerű elismeri ezt, azonban törekedni arra, hogy átkeretezzem a negatív eseményeket, valahogy így: “Most rossz, de nézzük meg, mit tanulhatok ebből?” Ezt néha nagyon nehéz megtenni, de ha tudatosan törekszünk az optimizmusra, akkor előbb utóbb észrevesszük magunkon a fejlődést.
Ez a következő lépés: vegyük észre! Gondolkodjunk el azon, hogy mikor volt olyan alkalom, amikor reziliensen viselkedtünk. Akkor mi segített? Mit tettünk ennek érdekében? Tegyük meg most is!
Nagyon fontos, hogy ismerjük meg saját magunkat. Mérjük fel az erősségeinket és használjuk őket: lehet, hogy valaki jól kommunikál, mások a problémamegoldásban erősek… sáfárkodjunk jól az erőforrásainkkal.
Tudatosítsuk magunkban, hogy nem vagyunk egyedül a bajban! Ne féljünk segítséget kérni: a család, a barátok fontos támaszt nyújthatnak, néha csak azzal is, hogy meghallgatják a problémánkat – és máris könnyebb viselni. Forduljunk hozzájuk! Ha úgy érezzük, több, szakszerűbb segítségre van szükségünk, keressük meg azt, aki segíteni tud!

Kriszta

 130 total views,  2 views today